Az aranyérmes borz

Hosszú idő után végre megkezdtük Márkkal az idei kotorék szezont, ráadásul nem is akármivel. A várat már régóta figyeltük. Egy ideje már szinte minden nap láttam a borz jelenlétére utaló nyomokat, csak az alkalmat vártuk, hogy megáshassuk az elhagyott szőlőben található kotorékot. Reggel csípősen hideg, ködös idő fogadott minket. Először Márk kutyája Satu a rutinos jagdterrier dolgozott, majd kis idő után cseréltünk, Ferdinand folytatta és a munka végéig kitartóan tette dolgát. A terep szerencsére viszonylag könnyű volt, a ritkásan álló szőlőtőkék közötti homokos talajon könnyen áshattunk. Kutyáink kiválóan dolgoztak, mondhatni hiba és sérülés nélkül, ezen mondjuk nem lepődtünk meg. A végeredmény magáért beszél, első aranyérmes borzunkat sikerült terítékre hoznunk, hála két rutinos kutyánknak. Bízunk benne, hogy idén még sok hasonlóan sikeres vadászatban lehet részünk.